… és azt vettem észre, hogy ugyanott tartok, mint 2009 szeptemberében. Ez így nem jó… Ez így nagyon nem jó…

Mi a francot képzelek én magamról, hogy se előre, se hátra nem tudok lépni, csak nyavalygok, mindenkinek az idegeire megyek, sírok, panaszkodok?! Nem én magam vagyok az egyedüli, aki a kezébe tudja venni a saját sorsát?! Dehogyisnem! Úgyhogy, édes drága pici Yolande, tessék szépen kinyitni a szemeid, és kitekinteni a nagy világra! Merd felvállalni, ami ott van, és lépj ki lelked kapuin!

Tavasz van, itt az ideje, hogy az időjárással együtt a hozzáállásod is megváltozzon!

Tudom, drága, de ez most nem megy. Megígérem, hogy próbálkozni fogok, de a feketeség a szívem alatt beszippantja minden pozitív gondolatom!

Hozzászólások kikapcsolva
Posztolva Történetem kategóriába.
Címkék:lelkizős