Szédelgek hamis szavaidtól, Óév.
Azt mondod, most minden olyan, mint eddig.
Ha ez igaz lenne, nem lenne már Újév.

Üres szavakat bámultam mindig,
Azt is mondtad: tanulok a hibákból.
Hamis szavaid írhatnám az égig.

Talán igazad van, de elfogysz a mából.
Ideje lenne elfogadni, mi vagy.
Ne sződd a mérget, elég a haragból.

2012. január 1., Budapest

2 hozzászólás
Posztolva Alkotások kategóriába.
Címkék:Nyitott könyv, vers

Hófehér bundád talán túl vakító,
Ezért van az, hogy senki sem lát Téged.
Szemedbe néz, mindig játszik Véled
A gaz Farkas, s a Róka: a Bitorló.

Tudom, hisz én vagyok a sötét bundás.
Villogó fogam gyakran mutatom.
De nem elég ez, a szívedet akarom:
Rókán kívül Te lennél a főfogás.

Bár Veled lennék én is inkább bárány,
Szerelmem ölelné gyönge életed.
Talán tanulnék önnönmagam kárán.

S míg röpítene a lomha képzelet,
A Róka csak várna énrám gondolván;
Ám a Farkas most kérte meg csöpp kezed.

2011. december 8., Budapest

Előzmény: [link]

Nincs hozzászólás
Posztolva Alkotások kategóriába.
Címkék:Nyitott könyv, válasz, vers

Így érzel hát, Hamis Démon,
Vagy csupán újabb hazugságod hallom?
Lelked nincsen, nem is létezett:
Pokolba küldted egykori kedvesed.
„Szép Szerelmem, Piros Rózsám”?
Hogy mersz ilyet mondani énrám?
Szeretsz, vagy csak akarnál engem?
Ha akarnál is, elvesztettem hitem.
Égek, égek, Drága Démon,
Te is, hiszen látom szádon.
Halkan suttogsz szép szavakat,
Reszketed a csókjaimat.
Olyan vagyok, mint a virág.
Visszatalálok mindig hozzád.
Pedig tudom, hervadás a vége,
Hisz mindig sírva borulok a télbe.
Nem tudom, higgyek-e Neked,
Elloptad már életemet.
Kedves Démon, ég a világ,
Égek, mikor nézek Terád.
Mi, vágyakozók csendben szenvedünk,
Elveszítjük közben mindenünk.
Hiába mondja egyik, másik:
Gyermek az, ki másra vágyik,
Nem hiszem el, s Te sem teszed.
Hagyjuk most el ezt a helyet!
Menjünk innen más vidékre,
Le, otthonod legmélyére.

2011. december 5., Bp.

Válasz A megtört “Válasz: Megint” című versére. [link]

Nincs hozzászólás
Posztolva Alkotások kategóriába.
Címkék:Nyitott könyv, válasz, vers

Valami mintha elrepedt volna,
S most beszűrődne a halovány, gyenge fény;
Valami mintha megszűnt volna,
S nem ragyogná be lelkem a hit, a remény.

Valami mintha nem lenne rendben,
Érzem, de szavakkal leírhatatlan;
Valami mintha megtörné testem,
Épp ésszel szinte felfoghatatlan.

Mintha minden, amit ismerünk,
Mintha minden, amit elhiszünk,
Egyszer csak elment volna.
Mintha minden, amit szeretünk,
Mintha minden, amit keresünk,
Egyszer csak itt hagyott volna.

Valami mintha gyilkolt volna.
Hallom a sikolyt, azt a vérfagyasztó lármát,
Valami mintha megőrült volna;
Szemével kívánja az iszonytató látványt.

Valami mintha elkerült volna,
De látom a múltban és a jövendőben;
Valami mintha elszakadt volna,
Mégsem vagyok biztos az üzenetben.

Mintha minden, amit ismerünk,
Mintha minden, amit elhiszünk,
Egyszer csak elment volna.
Mintha minden, amit szeretünk,
Mintha minden, amit keresünk,
Egyszer csak itt hagyott volna.

Valami mintha…

2011. november 28., Budapest

Nincs hozzászólás
Posztolva Alkotások kategóriába.
Címkék:dalszöveg, Nyitott könyv, vers

“Nohát, nohát, megint itt vagy?”
Kérdezted, majd vigyorba fullad
Őrjöngő, hamis szád, mellyel gyakran
Bizalmat keltettél az áldozatban.
Mert ó, nem mindig ily csúf arcod,
Maszkot viselsz, gaz álarcot,
Melyet csak én láthatok, én ismerek:
Felfedted előttem fegyvered.
“Nocsak, nocsak” szólt a hangod,
S villám csattant, ég is sajgott,
Kezedből meg, mint a csillag,
oly ragyogó szikra villant.
Ég az erdő, ég a tenger,
Ég a virág, és az ember.
Ég az ég is, ég a felhő,
A hőség, ó jaj, de rekkenő!
Ég a testem, ég a lelkem,
Ég a világ, ég a Minden,
Már nem állhat senki útba,
Elvetted mi téged sírba
Kergethet, de él a Remény,
Nem uralkodsz, gaz báró, én
Feltámadok, hozok kardot,
Lenyisszantom azt a maszkot,
S mindenki látja majd, ki bujkál
Éjszakánként a falunknál,
Felismernek, rád találnak,
S vége lesz a jó világnak,
Elveszted majd mindenedet,
S én se leszek már ott Neked,
Mert nem becsültél, nem szerettél,
Mert másvalakit kereshettél,
Ki nem jár mindig szép ruhában,
Nem tanul az iskolában,
Otthon se tesz semmi más,
Csak a folytonos olvasást.
Keress olyat, aki tanul,
Aki tűr és szótlanul
Üli végig minden napod,
Remélem, jaj, hogy megkapod!
Hátha akkor értékeled
Minden dolgot, amit teszek,
Hátha akkor látni fogod
Azt, aki valóban vagyok,
Értékeled minden munkám,
Nem dobod ki rögtön, spontán.
S végezetül nem égeted,
Ki egykoron jó volt veled,
Nem égeted el a testet,
Sem a fényt és sem a lelket,
Tudni fogod mi a helyes,
S hogyan lesz az jó is neked.
“Nohát, nohát, megint itt vagy?”
Kérdezed, majd vigyorba fullad
Meggyötört, szomorú ajkad,
Mi most már örökké hallgat.

2011. nov. 25., Bp.

Nincs hozzászólás
Posztolva Alkotások kategóriába.
Címkék:Nyitott könyv, vers