|
Aktuális - 2011. 10. 06.
Énekelni fogok. Kettős érzésem van a dologgal kapcsolatban, először is természetesen hatalmas boldogságot jelent, másfelől viszont kiráz a hideg a dologtól. Mert nem arról van szó, hogy nem szeretném, hanem arról, hogy nem tudom, már megint mennyire fogok összetörni utána. Félelmetes…
Nem, nem valószínű, hogy hallani fogtok, ugyanis Miskolcon fogom nyomatni.
Na, de akkor most a projectekről:

Dark fantasy, nyár óta aktuális. Ez az első alkalom, hogy komolyabban írok róla, ezt becsüljétek meg. Szóval most éppen a világteremtős szakaszban vagyunk, és természetesen én azt csinálom, ami hozzám a leginkább közel áll. A csillagokat és az égitesteket. Ha nagyjából kész a világ, tömegesen elkezdünk majd a csapattal novellákat írni… És ahogy Lynit ismerem, tényleg sok lesz belőlük.
Apropó, irományok. Készül, készül már az első fejezet, de gondosan meg akarom tervezni az egészet, meg elég nehézkesen tudom összeegyeztetni a tanulmányaimat az egyéb teendőimmel mostanság, szóval nem ígérek (sajnálatos módon) semmit – egyelőre. De tényleg igyekszem.
Kéne már egy új vers is. Teo biztos örülni fog neki! ^^
Aeidail, éjjeli 21:06-kor. Megyek is aludni, mielőtt elájulok.
Holnap… - 2011. 01. 09.
… lezárul egy tízéves fejezet az életemben, amikor visszaviszem az egyenruhát és a kottákat. Nehéz döntés volt, de úgy érzem, hogy a helyes utat választottam. Úgy gondolom, hogy ez volt az életem legszebb tíz éve, és hiába van előttem a jövő, nem nagyon fogok még egy ilyen szép tíz évet kapni az élettől.
Át akarom még beszélni ezt az énektanár dolgot Gabi nénivel.
Holnap koncert! - 2010. 12. 20.
Érdekes, Szonja kiírta FB-re, hogy erre már egy fél éve várunk. Igen, kezdetben lelkesek voltunk, de mióta kijött a cd, én annál kevésbé várom ezt az egészet. Azt hittem, hogy jó lesz ez az egész, meg minden… erre…
Nem, nagyon nem vagyok elégedett.
Remélhetőleg nem lázasodom be holnapra.
XIII.: Hóesés - 2010. 12. 19.
Úgy gondoltam, itt az idő, hogy újra jelentkezzek.
Jól érzem magam a bőrömben, azt leszámítva, hogy kissé beteg vagyok. Ma még kúrálom magam, oszt holnap megyek a Műpába. Mer’ miért ne?
Nincs hozzászólás Posztolva Alkotások, little pluto, Történetem kategóriába. Címkék:beteges, életjel, hó, kinézet, MRGyK, MűPa, Photoshop, tél, új, vidám
Egy hete… - 2010. 11. 02.
…Szegeden voltam. Szép volt, jó volt, de így visszanézve. Hát, béna voltam. Miért nem tudok rendesen levegőt venni?!
Pénteken voltam lanawines fórumtalálkozón. Lényeg a lényeg, sikeresen lejárattam magam, és most tisztára szerencsétlennek érzem magam. xD No de sebaj, talán holnap sikerül elhitetnem mindenkivel, hogy valójában rosszul ítéltek meg, és tökre okos vagyok. Nem mintha nagy egóval rendelkeznék.
Ae. voltam, egyelőre csak ennyivel. De itt a szünet, és ilyenkor felszaporodnak a teendők.
|