|
Kétségek közt… - 2010. 03. 21.
Annyira boldog vagyok. Itt a jó idő, a tavasz, aztán franciából is minden okés, a kórussal is minden rendben.
Mégis, a következő hétre nem akarok gondolni… Kedden temetésre megyek. Szerdán-csütörtökön pedig kóruson leszek egész nap, utóbbi estéjén pedig szereplés Kocsis Zoltánnal. Vagyis: kedd-szerda-csütörtök nem megyek iskolába. De én nem akarom ezt a hiányzást. Nem maradhatok le! Így is mindenből rosszabban állok, mint amire számítottam, kivéve franciából, amiből most tornáztam föl magam 5-re (jól meg is dicsértek). Nem akarok megint lecsúszni.
Kb. úgy vagyok számon tartva, mint: ja, ez már megint hiányzik. Hiába mondják az osztálytársaim, hogy milyen jó nekem, hogy már megint nem kell jönnöm, de higgyétek el, nem olyan jó úgy visszajönni, hogy nem érted az anyag felét. Meg hát képzeljétek csak el, ha olyan év lenne idén, mint tavaly: ami a jövő héten lesz, az szinte állandó volt. Csak akkor annyival volt könnyebb, hogy (majdnem) az egész osztály hiányzott, ezért nem haladtak a többiek az anyaggal, a tanárok is elnézőek voltak velünk a fellépések másnapján. (És akkor a betegségekről még nem is beszéltem.)
Pénteken a többiek nem mennek be 1-2. órára, hiszen este 22:30 magasságban végzünk, mire hazaérek és lefürdök 23:30 van. De én bemegyek, mert francia a 2. óra. Jupí!
Nem akarok panaszkodni. De az nem normális, hogy még azt se mondhatom neki, hogy ebben most nem akarok benne lenni. Mert ha ezt megmondom, akkor többet bele sem tesz semmibe. Volt ilyenre példa.
Jelenleg az egyetlen megoldásként a kilépést látom, de erről nem is akarok hallani. A kórus nélkül nem tudnám elképzelni a mostani életem – ki akarom használni hogy még nem vagyok 16 (mert ugyebár eddig az életkorig lehet járni).
Nincs meg a hangvillám, valaki elcsórta! Nagyon mérges vagyok!
6 hozzászólás Posztolva Történetem, Zene kategóriába. Címkék:beszámoló, család, dühöngős, elkeseredős, francia, iskola, jövő, Kölcsey, koncert, lelkizős, MRGyK, sírós, tavasz
Szünet vége. - 2009. 11. 30.
Az utóbbi hétben beteg voltam, szóval nem voltam suliban. Király volt! xd. Egyébként büszke vagyok magamra, hogy ilyen sokáig bírtam. Eléggé beteges voltam általánosban, de most novemberig kitartottam. Azért azt megmondom Nektek, hogy kellett már nekem ez a kis pihenő. Sokkal frissebb vagyok, ma is hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy kialudtam magam.
Hangos Klári! kiáltásokra léptem be az osztályba, ami a lelki 20% egészségemet 35%-ra emelte. Nagyon jól esett. Aztán a Z. (lány) nevű osztálytársamnak új pasija lett, és fogadtunk, hogy meddig lesznek együtt. Elvoltunk. Viszont vége a jó életnek, mert a magyartanárunk meggyógyult, és a keddi és a szerdai első órák újra vannak. Pedig igazán kellemes volt három hétig, hogy ezeken a napokon elég volt fél 8-kor kelnem.
És elhatároztam, hogy mostantól nem leszek szánalmas és lusta, és megmutatom Mme K. tanárnőnek, hogy igenis jó vagyok. Az önbizalmamat és franciámat újra az egekbe tornázom föl, még ha most egy kis lemaradással indulok a fent említett hiányzásom miatt.
Eclipse (vs. tanulás), meg egy kis történelem - 2009. 10. 31.
Annyira jellemző rám, hogy tanulás helyett inkább olvasok. Annyira jellemző, hogy nem tudom letenni a könyvet. Annyira jellemző, hogy se nem hallok, se nem látok olyankor. De hát mégiscsak az Eclipse-ről van szó. Akkor szabad kihágnom, nem? Akkor megszeghetem a magammal kötött szerződésem, és tanulás helyett olvashatok, nem? Tulajdonképpen nem. Nem lenne szabad. De muszáj. Nem tudok a tanulásra koncentrálni, ha annyira vonzza a tekintetemet a piros szalagjával…
Két embert is ismerek, akinek benne van a véleménye a hátuljában. (= Tökjó, nem??
Tényleg tanulnom kéne. Igazából hétfő-kedd-szerda kellett volna tanulnom, nem pedig vasárnapra kellett volna tartogassam az összes franciát… Hajjaj. Ez annyira jellemző rám!! Miért halogatok állandóan mindent az utolsó percre pillanatra?! Sajnos nem tudok mit csinálni. Ilyen vagyok…
Tegnap estéről csak az iszonyatos szédülésre emlékeszem, meg van még néhány foszlány… Inkább hagyjuk. xd.
Húh, nagyon tetszik ez az jobb-bal elrendezés, így kicsit átláthatóbbak a gondolataim. xd.
Kezdődnek a Twilight címkével ellátott posztok… Nem tudok mit csinálni, eddig bírtam. xd. Emlékszem, még az Awfoul Sound-on a Twilight címkések voltak a legeslegtöbben. xd. És most hogy eszembe jut, körülbelül egy éve olvashattam az Alkonyatot. (=
Egy éve voltam Milánóban. Egy éve énekeltem életem egyik legnehezebb művét. Egy éve még nyolcadikos voltam. A tavalyi szezon nagyon sűrű volt. De én pont ezért szerettem. Viszont ez az idei… Október 31-e van, mégis eddig összesen 2 fellépésen voltam. Kicsit több szereplés is lehetne…
Ennyi voltam mára, jóccakát!
Nincs hozzászólás Posztolva Történetem kategóriába. Címkék:8.R, beszámoló, buli, éjszaka, Idióta vagy!, irodalom, jövő, lelkizős, MRGyK, múlt, ökörködős, örömködős, szünet, tervek, Twilight, Zita
Címtelen. - 2009. 10. 20.
Ezt a bejegyzést két hete próbálom megírni. Most kerültem olyan állapotba, hogy bele is kezdjek.
Eredetileg a hidegről akartam írni. Hát, már semmi kedvem sincs hozzá. Meg már hozzá is szoktam. Viszont ma egyszer azt hittem, hogy esik a hó. xd. Értelmes vagyok!
No de miért is most ültem le a géphez? Mert talán már a mélyponton vagyok. Már csak a szünet lebeg a szemem előtt. Annyira várom, és olyan jó, hogy már csak 2 nap, és megyünk Szegedre! Egész nap lovagolni fogok. Egyébként máskor nincs alkalmam erre, csak ilyenkor. Sajnos. Pedig szeretem. Aztán megyünk a szegedi állatkertbe is, megnézzük a szurikátákat! <3 Nagyon szeretem a szurikátákat. xd.
Aztán hazajövünk és levágatom a hajam. Pontosan egy hét múlva. Rövid lesz, és össze-vissza fog göndörödni…
Teendők - 2009. 09. 26.
Mostanában eléggé sok mindenre koncentrálok. Nem tudom, miért. Inkább az a probléma, hogy csak elméletben vannak meg a tervek, csak fejben vagyok készen. Gyakorlatilag sehol sem tarok, pedig úgy terveztem a dolgokat, hogy már készen kellene lennem. Hajaj. Nem lesz ez így jó.
1. Át kéne írnom a 2. fejezetet E/3. személybe… Meg jó lenne befejezni is. (Az eléggézavar, hogy nem tudom, hányan töltötték már le. Erre valakinek nincs semmilyen javaslata?)
2. Betelgauzéra egy tök jó kis játékot találtunk ki még anno Aunával. Úgy terveztem, hogy 25-ig megcsinálom a programleírást – sehol sem tartok. És ki kéne valami időpontot találni a fórumozásra. Mert hétköznap senki sincs fönn a suli miatt…
3. Tanulni kéne…
|