Little Pluto
http://little-pluto.hu
Index Aeidail Pluto Egyebek Partnerek Nyitott könyv Mystical Future Okulaire Deviantart Tergemin
8 nap - 2011. 06. 05.

Alig várom már, hogy vége legyen ennek az egésznek. Lesz még egy témazáróm, egy vizsgám, meg egy tanszakim, aztán szombaton találkozok a volt osztálytársaimmal is. :)

Szerelmes vagyok a Képzelt Város nevezetű zenekarba. Régebben is nagyon szerettem, de most, ilyen lelkiállapottal hihetetlen jól esik.

Megírtam a 6. fejezetet.

Valamiről akartam még írni, csak időközben megebédeltem, és teljesen kiment a fejemből…

Holnap koncert! - 2010. 12. 20.

Érdekes, Szonja kiírta FB-re, hogy erre már egy fél éve várunk. Igen, kezdetben lelkesek voltunk, de mióta kijött a cd, én annál kevésbé várom ezt az egészet. Azt hittem, hogy jó lesz ez az egész, meg minden… erre…
Nem, nagyon nem vagyok elégedett.

Remélhetőleg nem lázasodom be holnapra. :)

Szombat - 2010. 12. 04.

Megtettem. Elmondtam Neki. Mégis, semmi sem változott. Azt hittem, hogy majd könnyebb lesz ezután, és végre megint tisztán látok majd. Most sírhatnékom van.

Igaza volt. Tényleg nem vagyok biztos magamban. A múltam nem ismerem, a jövőmet nem akarom ismerni.

Azt se tudom már, hogy én ki vagyok.

Hozzászólások kikapcsolva
Posztolva Történetem kategóriába.
Címkék:, ,

Zsúfolt hetek - 2010. 06. 25.

Egy kis beszámoló, mert azt már régen írtam:

Jún. 22., kedd: Egyre mentem a Milibe. Baromira fáztam, míg a többiekre vártam. Aztán végre megjelent Bona, és már nem fáztam annyira. :P Szonja és Kata kóruson volt, ők érkeztek utolsónak. Addigra már megérkezett Kriszti is, meg Bonának az egyik osztálytársa, Zita, akit akkor ismertem meg. Ja, nem. Utolsó a másik Zita volt, a Zita-Zita, akit a kórusból ismerek. Szóval dumáltunk, aztán a Moszkván beültünk a Mekibe, mert hideg volt, és éhesek is voltunk. :D Ettünk, ittunk, mulatoztunk, meg persze még mindig beszélgettünk, egészen fél négyig. Ezek után elmetróztunk (most már Zita-Zita nélkül) a Deákra, ahol találkoztunk Orsival, az én osztálytársammal. Kisföldalatti az Oktogonig, majd Zöld Teknős.
Annyi pénzt még soha életemben nem fizettem ki egy szaros vízipipáért! Nem is megyek oda többet.

Jún. 23., szerda: Tízre volt megbeszélve nálam találka, ehhez képest háromnegyed 11-kor jelent meg az első vendégem, Szonja. Aztán szép lassan (a hangsúly a lassanon van) a többiek is. MOZIMARATON! Nálam.
Megnéztük a Bajos csajokat, az Aquamarint, a Másnaposokat, meg a HSM3-at. Utóbbit nem azért, mert szeretjük, hanem, mert imádunk szinkronizálni! :P A gimiből kórház lett, a kosármeccsekből pedig szülészet. Képzelhetitek! :D :D

Jún. 24., csütörtök: Délelőtt átmentem nagyimékhoz. Olyan eszes nagyim van, lepucolta a billentyűzetet, de persze a gépet nem kapcsolta ki! xd. Szóval mindent “elrontott” és nekem kellett mennem helyre hozni a dolgokat. Nem volt nagy kunszt. A kedvencem, hogy amikor nem szól a hangszóró, nekünk telefonál, ahelyett, hogy megnézné: nem némította-e le a hangot? xd. Azért nagyon szeretem! <3
Délután megkaptam a bizim! Az a csoda, hogy 4,25-ös az átlagom, pedig iszonyat szar jegyeim lettek az általánoshoz képest…
Este pedig kimentünk a Westend tetőteraszára focit nézni. Japán nyert.

Ma: Kettőre megyek a Móriczra, mert Zitával találkozunk. Aztán Bona nálam alszik a hétvégén, és zenét szerzünk. :D

Jövő héten pedig kórustábor. Másodikán jövök haza.

Hosszú hétvége! <3 - 2010. 03. 13.

Annyira örülök, hogy végre van egy olyan hétvégém, amikor tényleg azt csinálhatok, amit szeretnék. Nincsenek kötelezettségek.

Tegnap volt a Rebeka 17. szülinapja. Szigorúan titkos, úgyhogy csak ezt mondom: :D Na jó, nem, de jobb ha nem írok semmit, saját testi épségem érdekében. Rebeka, boldog szülinapot utólag is! <3

Ma voltam lenn Szadán, a nagyimnál. Oktatás volt kérem szépen, “Hogyan írjunk meg egy normális emailt?” témában. Ő egyébként nagyon sok mindent tanult anno, mert olyan szakmában dolgozott (ha jól értettem), csak egy kissé elfelejtette a billentyűzet használatát. Kb olyan volt, mint a Flóra, amikor még nem ismerte igazán a billentyűzetet. No de sebaj, majd én mindenre megtanítom! :D

Holnap és holnapután? Nem tudom mi lesz, vagy hogy lesz… Szeretnék valamit csinálni, (igen, Szonja, azt), de nem tudom összejön-e. Valószínűleg nem – talán jövőhéten.

 1  2 
 © 2007-2012 little pluto & aeidail
Powered by WordPress
No spam!WP Admin Version 3.17