Little Pluto
http://little-pluto.hu
Index Aeidail Pluto Egyebek Partnerek Nyitott könyv Mystical Future Okulaire Deviantart Tergemin
Szünet vége. - 2009. 11. 30.

Az utóbbi hétben beteg voltam, szóval nem voltam suliban. Király volt! xd. Egyébként büszke vagyok magamra, hogy ilyen sokáig bírtam. Eléggé beteges voltam általánosban, de most novemberig kitartottam. Azért azt megmondom Nektek, hogy kellett már nekem ez a kis pihenő. Sokkal frissebb vagyok, ma is hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy kialudtam magam.

Hangos Klári! kiáltásokra léptem be az osztályba, ami a lelki 20% egészségemet 35%-ra emelte. Nagyon jól esett. :) Aztán a Z. (lány) nevű osztálytársamnak új pasija lett, és fogadtunk, hogy meddig lesznek együtt. :D Elvoltunk. Viszont vége a jó életnek, mert a magyartanárunk meggyógyult, és a keddi és a szerdai első órák újra vannak. :( Pedig igazán kellemes volt három hétig, hogy ezeken a napokon elég volt fél 8-kor kelnem.

És elhatároztam, hogy mostantól nem leszek szánalmas és lusta, és megmutatom Mme K. tanárnőnek, hogy igenis jó vagyok. Az önbizalmamat és franciámat újra az egekbe tornázom föl, még ha most egy kis lemaradással indulok a fent említett hiányzásom miatt.

Hozzászólások

Nixi @ 09. 11. 30., 18:50:19

Én is eddig egész jól bírtam és képzeld most, így szalagavatóm előtt betegszem le folyton. :/

aeidail @ 09. 11. 30., 19:07:14

Juj, gyógyulj meg! (L)

Szólj hozzá!






Hozzászólás

 © 2007-2012 little pluto & aeidail
Powered by WordPress
No spam!WP Admin Version 3.17