A húgom ma elballagott. Nem tudom feldolgozni a tényt, hogy az idő mennyire gyorsan halad. Ide-oda cikázik közöttünk, hol elragad valakit a Halál számára, hol pedig az Élettel társul, hogy egy új jövevény jöhessen erre a világra.

Amikor kicsi voltam, felnőtt akartam lenni, felnőtt, hogy végre szabad lehessek, és ne legyek alárendelve senkinek sem. Most újra gyermek lennék, gyermek, hogy törődjenek velem, hogy elém rakják a péppé vágott almát, és hogy szabad lehessek.

A felnőtt fizikálisan szabad, ám ő felel a bűneiért. A gyermek szelleme az, mi szárnyalhat, viszont őt a tudatlansága tartja fogságban.

Olyan kislány lennék újból, aki tudja mindazt, amit én most. És elboldogul a világban.

1 hozzászólás
Posztolva Történetem kategóriába.
Címkék:család, elmélkedős