Little Pluto
http://little-pluto.hu
Index Aeidail Pluto Egyebek Partnerek Nyitott könyv Mystical Future Okulaire Deviantart Tergemin
Aktuális - 2011. 10. 06.

Énekelni fogok. Kettős érzésem van a dologgal kapcsolatban, először is természetesen hatalmas boldogságot jelent, másfelől viszont kiráz a hideg a dologtól. Mert nem arról van szó, hogy nem szeretném, hanem arról, hogy nem tudom, már megint mennyire fogok összetörni utána. Félelmetes… :)

Nem, nem valószínű, hogy hallani fogtok, ugyanis Miskolcon fogom nyomatni. :P

Na, de akkor most a projectekről:

Dark fantasy, nyár óta aktuális. Ez az első alkalom, hogy komolyabban írok róla, ezt becsüljétek meg. :) Szóval most éppen a világteremtős szakaszban vagyunk, és természetesen én azt csinálom, ami hozzám a leginkább közel áll. A csillagokat és az égitesteket. :D Ha nagyjából kész a világ, tömegesen elkezdünk majd a csapattal novellákat írni… És ahogy Lynit ismerem, tényleg sok lesz belőlük. :P

Apropó, irományok. Készül, készül már az első fejezet, de gondosan meg akarom tervezni az egészet, meg elég nehézkesen tudom összeegyeztetni a tanulmányaimat az egyéb teendőimmel mostanság, szóval nem ígérek (sajnálatos módon) semmit – egyelőre. De tényleg igyekszem. ;)

Kéne már egy új vers is. Teo biztos örülni fog neki! ^^

Aeidail, éjjeli 21:06-kor. Megyek is aludni, mielőtt elájulok.

Végleges - 2011. 10. 02.

 © 2007-2012 little pluto & aeidail
Powered by WordPress
No spam!WP Admin Version 3.17